A Magento kapcsán már számos posztunkban írtunk arról, hogy a világ egyik vezető, nyílt forráskódú webáruházmotorjáról van szó, melyet olyan nagy világmárkák választottak, mint a Land Rover, a Helly Hansen és az Omega. Ennek ellenére keveset tudunk az eredetéről, hogy hogyan is született a világ egyik legnépszerűbb e-kereskedelmi megoldása.
A kezdetek
A Magento létrejöttét nevezhetjük akár véletlennek is, hiszen a Varien amerikai webdesign cég kezdetben a népszerű osCommerce e-kereskedelmi rendszerük továbbfejlesztésének szánták. Az alapítók, Roy Rubin és Yoav Kutner végülis nem tudták beilleszteni a már létező platformba az elképzelt funkcionalitást, így egy teljesen új rendszer felépítése mellett döntöttek. Kevesen tudják, hogy a Magento név szorosan összekapcsolódik a sárkányokkal. A brand végső nevét és logóját ugyanis a híres szerepjáték, a Dungeons & Dragons ihlette. A Varien ugyan a Bento elnevezésen gondolkodott, de a FileMaker Inc. már korábban levédette, ekkor jött az ötlet, hogy a Bento szót és a Dungeons & Dragonsból kölcsönzött varázsló, azaz Mage kifejezést összevonják, így született meg a Magento név. A Varien a Magento béta verzióját 2007. augusztus 31-én tette közzé, az 1.0 Magento Community Edition a rá következő év tavaszán debütált.
Bár elterjedt az a változata is a névadásnak, hogy az eredeti logó színe alapján a Magenta nevet adták volna az új fejlesztésnek, miután azonban a magenta.com domain már foglalt volt egy „maszkulinabb” névre esett a választás, valójában a D&D ihlette a névválasztást.
A felfelé ívelés kezdete
A Community Edition népszerűsége rohamosan nőtt (500 ezer letöltés az első évben), egy év sem kellett és lekörözte „ősét” az osCommerce-t, majd 2009. áprilisában bemutatkozott az Enterprise Edition is. Rubin és Kutner vállalkozásuk hangsúlyát a Magentora helyezte, ezért 2010 környékén a cég nevet váltott, a Varienből hivatalosan is Magento lett. Ekkor már több mint 1,5 millió letöltésnél járt a Community Edition.
Tulajdonosváltások
A Magento gyors sikerére sokan felfigyeltek, 2011 februárjában az eBay 90 millió dolláros befektetéssel 49%-os tulajdoni részesedést szerzett a cégben, hogy aztán pár hónappal később a teljes céget felvásárolja és az új, X.Commerce projektje alá rendelje. Az eBay 2015-ben jelentette be, hogy eladta a Magentot is magában foglaló eBay Enterprise-t egy befektetői csoportnak, melyből a Magento már, mint önálló termék került a Permire Funds-hoz. A tulajdonosváltásnak azonban ezzel még nem lett vége, 2018 egyik legnagyobb híre volt, amikor az Adobe bejelentette, hogy 1,68 milliárd dollárért megvásárolta a Magentot.
A fejlődés útján
A Magento népszerűsége a tulajdonosváltások ellenére megállíthatatlanul nőtt. 2015-ben bemutatták a Magento 2.0 béta verzióját, majd 2016-ban megjelent a Luma sablon, elindult a Magento Marketplace és elérhetővé vált a Magento CE2.1 és a EE2.1 verzió. Ekkora már az amerikai kis és középvállalkozások 31%-a választotta ezt a webáruházmotort. A brand 10. születésnapját a Magento Commerce 2.2-es verzióval ünnepelte, majd év végén kijött a legújabb, 2.3-as Magento is.
A Magento aktív és lelkes közönséggel rendelkezik. Az évente megrendezett Imagine Ecommerce egyszerre szól a fejlesztőknek és a kereskedőknek, ahol a platformmal kapcsolatos éves beszámolókat, a legújabb híreket prezentálják, ugyanakkor ugyanannyira szól az edukációról, az együttműködésről, illetve a lehetőségek kiaknázásáról. Az első Imagine Ecommerce-t 2011-ben Los Angelesben rendezték meg, mely mára már jelentős nemzetközi e-kereskedelmi eseménnyé nőtte ki magát, ahol olyan hírességek tették tiszteletüket, mint Serena Williams (2017) vagy Jamie Foxx (2018). Az idei májusi rendezvényen több mint 3500 résztvevő vett részt, akik a világ 60 országából érkeztek Las Vegasba, hogy több mint 150 előadást hallgathassanak meg.
Mi vár a Magentora az Adobe égisze alatt?
Tény, hogy a Magento mára már sokkal több egy e-kereskedelmi megoldásnál. A szisztematikus bővítéseknek köszönhetően kiterjedt ökoszisztéma biztosítja a tartalomkezelés, a megrendelés kiszolgálás és a business intelligence megoldásokat. A jövőben pedig egy holisztikus szemléletű Magento 3-ra készülhetünk, mely egyszerre szolgálja majd ki a b2b és a b2c site-ok igényeit. Az Adobe család tagjaként már így is számos nagy volumenű változás tanúi lehettünk, de Mark Lavelle, a Magento Commerce CEO-ja szerint
„As part of Adobe, I know the best is yet to come.”
Az „Elengedhetetlen” Sütik alkalmazása nélkülözhetetlen a weboldal működéséhez, a látogató általi böngészéséhez.
Ennélfogva - amennyiben adatkezelés megvalósul - a Sütik e kategóriájának alkalmazása az Adatkezelő jogos érdeke, az érintett hozzájárulását nem igényli, ezért a funkció kikapcsolása nem lehetséges.
A Sütik kezeléséhez kapcsolódó nélkülözhetetlen sütik:
cookie-configuration: A felhasználók süti-jóváhagyási beállításainak tárolására használja a rendszer. Ez a weboldal GDPR-nak való megfelelőségéhez szükséges.
CookieConsent: A felhasználók cookie-jóváhagyási beállításainak tárolására használja a rendszer. Ez a weboldal GDPR-nak való megfelelőségéhez szükséges.
Cookiedisclaimer: Annak tárolására használja a rendszer, hogy a felhasználó számára korábban megjelent-e már a sütikre vonatkozó nyilatkozat értesítési szalagja, amely olyan jogi információkat tartalmaz, amelyek leírják a felhasználó számára, hogy a rendszer milyen műveleteket végez a weboldalon használt sütikkel.
isCookiePolicyAccepted: Megállapítja, hogy a felhasználó a süti bannerben foglaltak szerint elfogadta-e az adott webhely sütiszabályzatát.
Teljesítmény sütik
A „Teljesítmény” Sütik, a weboldal látogatóinak aktivitásáról gyűjt információt, összesített adatként, mely segítséget nyújt a weboldal működésének optimalizálására.
Cookie (Süti) Neve
Cookie (Süti) Funkciója
Adatkezelés célja
Adatkezelés időtartama
_gat
Google Tag Manager azonosító
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
1 óra
_gid
Google Analytics azonosító
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
24 óra
_hjAbsoluteSessionInProgress
Hotjar
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
session
_hjFirstSeen
Hotjar
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
session
_hjIncludedInPageviewSample
Hotjar
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
session
_hjid
Hotjar
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
1 év
Funkcionális sütik
A „Funkcionális” Sütik a látogató által alkalmazott beállításokról gyűjtenek információt, mely hozzájárul a felhasználói élmény fokozásához oly módon, hogy a látogató igényeinek megfelelően kerül az oldal kialakításra.
Cookie (Süti) Neve
Cookie (Süti) Funkciója
Adatkezelés célja
Adatkezelés időtartama
SIDCC
Google Ads Optimization
Biztonsági süti (a felhasználói adatok védelme az illetéktelen hozzáféréstől)
1 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
SID
google.com
Biztonsági és célzott süti (lehetővé teszi a Google számára a felhasználók hitelesítését és a bejelentkezési adatok csalárd felhasználásának megakadályozását, valamint a felhasználó releváns és személyre szabott hirdetési tartalmak megjelenítését is elősegíti)
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
SEARCH_SAMESITE
google.com
Biztonsági süti (abizonyos fokú védelmet nyújt a webhelyek közötti kérések hamisítási támadásai ellen)
6 hónap (vagy a hozzájárulás visszavonása)
HSID
Google Ads Optimization
Funkcionális süti
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
Marketing sütik
A „Marketing” Sütik, illetve a „Targetált (Célzott)” Sütik alkalmazása teszi lehetővé, hogy
- a weboldal látogatója számára az érdeklődési körének megfelelő hirdetések kerüljenek megjelenítésre,
- a weboldalon folytatott marketing kampányok hatékonysága mérhető legyen.
Cookie (Süti) Neve
Cookie (Süti) Funkciója
Adatkezelés célja
Adatkezelés időtartama
__hssc
HubSpot
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
1 óra (vagy a hozzájárulás visszavonása)
__hssrc
HubSpot
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
session
__hstc
HubSpot
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
1 óra (vagy a hozzájárulás visszavonása)
_ga
Google Analytics azonosító
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
hubspotutk
HubSpot
Forgalmi adatok rögzítése (statisztikai adatokat gyűjtő süti)
1 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
messagesUtk
HubSpot
Preferencia adatok rögzítése (böngésző adatok, a weboldalon végzett műveletek tárolás)
1 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
__Secure-3PSIDCC
google.com
Célzott süti
1 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
__Secure-3PSID
google.com
Célzott süti
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
__Secure-3PAPISID
google.com
Célzott süti
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
SSID
Google Ads Optimization
Információk tárolása a weboldal használatáról és minden olyan reklámról, amit a webhely megnyitása előtt történt. A Google felületein futó hirdetések testreszabásának elősegítése, a hirdető hirdetéseivel korábbi interakciók nyomon követése, a keresési eredmények és a hirdetői webhely látigatásainak letárolása.
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
SAPISID
Google Ads Optimization
Célzott süti (a weboldal látigatóinak érdeklődési köréhez kapcsolódó profil felállításához, a releváns és személyre szabott Google hirdetések megjelenítése érdekében)
session
NID
Google Ads Optimization
Forgalmi adatok rögzítése (Marketing/statisztikai adatokat gyűjtő süti)
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
APISID
Google Ads Optimization
Célzott süti
2 év (vagy a hozzájárulás visszavonása)
Süti szabályzat
A www.oander.hu weboldalon elérhető tartalmak testreszabása céljából, valamint az oldal könnyebb használhatósága érdekében Cookie-kat, azaz Sütiket (a továbbiakban: Süti) alkalmaz.
Az alábbi tájékoztató célja, hogy elmagyarázza:
mik a Sütik;
mi a Sütik használatának célja a www.oander.hu weboldalon;
milyen lehetősége van a Sütik szabályozására vagy törlésére – amennyiben ezt szeretné.
1. A Süti fogalma – avagy „mik a Sütik?”
A Süti, olyan kis méretű adatfájl, amelyet a meglátogatott weboldal – www.oander.hu – szervere generál, és tölt le a látogató számítógépére, vagy mobil eszközére. Mivel az adatfájl eltárolásra kerül, a weboldalra ugyanazon eszközzel való visszatérés esetén az eszköz ellenőrzi, hogy rendelkezik-e olyan Sütivel, amelyet a weboldal felismer.
Amennyiben rendelkezik, akkor a tárolt információk alapján a weboldal felismeri, hogy történt már látogatás az adott eszközről, és bizonyos esetekben a korábbi aktivitásból származó információk szerint módosíthatja a megjelenített tartalmat.
2. A Süti célja – avagy „mi a Sütik használatának célja a www.oander.hu weboldalon”
A Süti használatának célja, hogy:
a weboldal komfortosan használható legyen a látogató számára,
a weboldal üzemeltetője a Sütiből nyert statisztikai információk alapján alakítsa a weboldal tartalmát és a kapcsolódó szolgáltatásokat,
a látogatóhoz az érdeklődésének megfelelő hirdetések jussanak el.
3. Süti kezelés – avagy „Döntés a Süti-beállításokról”
3.a. Süti kezelés a böngészőben
A weboldal látogatójának (érintett) lehetősége van az egyes bőngészőkben a Süti-beállítások testre szabására.
Az érintett a weboldal böngészését megelőzően kiválaszthatja a Süti-beállításokra vonatkozó preferenciáit, valamint a böngészés befejezését követően eltávolíthatja a Sütiket.
A Süti kezelés során figyelemmel kell lenni arra, hogy egyes Sütik elutasítása, illetve törlése csökkentheti a böngészési élményt.
Az egyes böngészők süti beállításairól – többek között - az alábbi linkeken kaphat részletes tájékoztatást:
A www.oander.hu weboldal a Sütik alábbi típusait alkalmazza:
Elengedhetetlen Sütik
Az „Elengedhetetlen” Sütik alkalmazása nélkülözhetetlen a weboldal működéséhez, a látogató általi böngészéséhez.Ennélfogva - amennyiben adatkezelés megvalósul - a Sütik e kategóriájának alkalmazása az Adatkezelő jogos érdeke, az érintett hozzájárulását nem igényli.
Teljesítmény Sütik
A „Teljesítmény” Sütik, a weboldal látogatóinak aktivitásáról gyűjt információt, összesített adatként, mely segítséget nyújt a weboldal működésének optimalizálására.
Funkcionális Sütik
A „Funkcionális” Sütik a látogató által alkalmazott beállításokról gyűjtenek információt, mely hozzájárul a felhasználói élmény fokozásához oly módon, hogy a látogató igényeinek megfelelően kerül az oldal kialakításra.
Marketing Sütik
A „Marketing” Sütik, illetve a „Targetált (Célzott)” Sütik alkalmazása teszi lehetővé, hogy
- a weboldal látogatója számára az érdeklődési körének megfelelő hirdetések kerüljenek megjelenítésre,- a weboldalon folytatott marketing kampányok hatékonysága mérhető legyen.
Amennyiben a Süti alkalmazására az érintett hozzájárulása alapján kerül sor, a felhasználó a hozzájárulást bármikor, a hozzájárulás megadásával azonos feltételek mellett visszavonhatja.
A weboldal használata során 3. féltől származó webes sütik is alkalmazásra kerülhetnek, amelyek elősegítik: