E-kereskedelmi szakértők a 2023-as trendekről meetup
E-kereskedelmi szakértők a 2023-as trendekről meetup
Aktuális

E-kereskedelmi szakértők a 2023-as trendekről meetup

Olvasási idő: 9 perc

Március 7-én az OANDER irodája adott helyet a KÜRT Akadémia meetupjának, ahol amellett, hogy e-kereskedelmi szakértők vitatták meg az aktuális e-kereskedelmi trendeket, bemutatásra kerültek a KÜRT Akadémia és a Reacty Digital által készített közös kutatásnak, a Trendspotting felmérésnek az eredményei is. Jöjjön az összefoglaló a jó hangulatú estéről!

A KÜRT Akadémia és a Reacty Digital immár harmadik alkalommal kért fel 100 kereskedőt és e-kereskedelemmel foglalkozó szakembert, hogy közösen összegezzék a legfontosabb aktuális hazai és nemzetközi e-kereskedelmi trendeket, illetve számoljanak be a 2023-as év várakozásairól. A meetupon debütált a legfrissebb Trendspotting, ahol a felkért e-kereskedelmi szakértők és a meghívott vendégek közösen vitatták meg a rendezvény első felében a kutatás eredményeit.

Az est második felében a KÜRT Akadémia által meghívott piaci szakértők reagáltak egy-egy aktuális piaci hírre. A híreket a beszélgetés házigazdája, az E-kereskedelem képzésünk vezetője, Pintér Róbert vezette fel, akik pedig reagáltak rá:

  • Bognár Ákos (konferenciaszervező, Ecommerce Hungary)
  • Burka Szilvia (marketing vezető, Shoptet.hu)
  • Fábián Levente (ecommerce vezető, Kalmia.hu Online Patika)
  • Monostori Csaba (ecommerce manager, Euronics)
  • Zabari István (alelnök, Ecommerce Hungary, tulajdonos, Lumenet Kft.)

Jöjjön a nevéhez híven 7 érdekes és tanulságos részlet a Neti Hetesből!

KÜRT Akadémia meetup

Trendspotting

A KÜRT Akadémia és a Reacty Digital mikrokérdőíves kutatásában a tavalyi év forgalmi visszatekintése és az idei év várakozásai mellett a hazai és nemzetközi trendek azonosítását kérték a felkért e-kereskedelmi szakemberektől. A Trendspotting kitöltői a 2023-es évre átlagosan 6-15%-os forgalmi növekedést várnak az e-kereskedelemben.

A válaszadók szerint a legnagyobb hatással az idei évünkre az infláció lesz, illetve a gyengülő forint, ennek következtében pedig a hazai vásárlóerő csökkenésével számolnak a szakértők. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a koronavírus járvány hatásain már túllépett a piac, valamint az orosz-ukrán háborút és a chip hiányt sem érzik a bőrükön.

A legérdekesebb és a meetup-on résztvevők szerint a legfurcsább, hogy a kérdőív kitöltőinek közel harmada szerint egyáltalán nem fogja érinteni az e-kereskedők életét a nyári Google Analytics átállás. Másik érdekesség, hogy a kitöltők 38%-a szerint egyáltalán nincsenek hatással a hazai kereskedőkre a külföldről való vásárlások és 29%-uk szerint a nagy nemzetközi szereplők magyar piacon való megjelenése sem. Utóbbi két téma kifejtésével folytatjuk cikkünket.

GA4 átállás

A beszélgetés minden résztvevője értetlenül állt az előtt, hogy a kérdőívet kitöltők harmada szerint a Google Analytics 4 átállás nem fontos kérdés, holott 2023. július 1-jétől már kötelező lesz a használata. Bognár Ákos szerint azért problémás, ha nem foglalkoznak vele, mert nem lesznek összehasonlítható adatai a kereskedőknek. Burka Szilvia tapasztalata szerint a nagy cégek már időben léptek és amint elérhetővé vált a 4-es verzió már átálltak (talán ezért is jelezték a kérdőívben többen, hogy szerintük már nem érdekes az átállás témája, mert ők inkább ezekből a nagyvállalatokból kerültek ki), a kisebb cégek viszont nem foglalkoznak vele, ami a fenti okból igen problémás lesz a jövőben.

Külföldi versenytársak

A kérdőív másik meglepetés pontja a külföldi cégek piachódításától való félelem relatív hiánya volt. A beszélgetés közben ismét felmerült az örök kérdés, hogy miért pont a csehek? Miért ők hódítják meg a régiót? Fábián Levente nézőpontja szerint ennek egyszerű okai vannak, nevezetesen, hogy a csehek idejekorán vonnak be kockázati tőkebefektetőket. Ennek (is) köszönhetően gyorsak, gyorsan piacra tudnak lépni, utána ráérnek optimalizálni és a stabil pénzügyi háttér miatt tovább tudnak veszteségesen futni. Ráadásul a cseheknek nagyobb a vásárlóközönségük, könnyebb tesztelniük és azonnali visszajelzést kapnak. És nem mellesleg bátrabbak is, mint mi.

Zabari István a saját példáját hozta fel, ő igyekszik tudatosan megkülönböztetni cégét a konkurenciától, szerinte ez lehet a megoldás a hazai piacon, hiszen már három éve küzdenek az erős vetélytársakkal, mind az árazás, mind a hirdetések kapcsán. Szerinte nem az Amazontól és más óriástól kell tartani, a legnagyobb fejfájást az olyan marketplace-ek fogják okozni, mint például az Allegro, ahol az alacsonyabb ár fog győzni, mert a felhasználónak sokszor mindegy, hogy milyen platformon vásárol.

Árazási káosz

A fogyasztónak és a kereskedőknek is nehézséget okoz az árazási káosz című Kosárérték cikkre reagálva a jelenlévő szakértők is egyetértettek, hogy nem egyszerű a törvényi keretekhez alkalmazkodni. Bognár Ákos szerint egyenesen a piacra alkalmatlan a szabályozás, főleg ebben az extrém inflációs közegben. Burka Szilvia azoknál a kereskedőknél látja a legnagyobb nehézséget, akik egyszerre online és offline is értékesítenek, ott a webshop még csak-csak nyomon tudja követni, viszont a fizikai üzletekben ez sokkal komplikáltabb és lassabb, ha nincs elektronikus árkijelzőjük. Monostori Csaba is egyetért ezzel, ők a Euronics-nál úgy oldották meg, hogy egyrészt jobban átgondolják a kampányaikat, és nem elsődleges cél a felsőáras kommunikáció és a kedvezmény mértékének a megjelenítése, illetve technológiailag invesztáltak abba, hogy az áruházakban elktronikus polccímkéket használnak, így az online és offline árak folyamatosan szinkronban vannak.

e-kereskedelmi szakértők

Költési hajlandóság növekedése

Érdekes módon a turizmus növekedéséről szóló HVG cikk indította el az egyik legjobb beszélgetés részletet, ahol is általánosságban az emberek pénzügyi helyzetéről és a költési hajlandóságukról kezdtek el beszélgetni az e-kereskedelmi szakértők. Zabari István a saját iparágában úgy tapasztalta, hogy akinek fontos a minőség, az hajlandó kiadni érte továbbra is magasabb összeget. Ezzel ellentétben Monostori Csaba szerint érezhető, hogy sokkal megfontoltabbakká váltak a vásárlók. Átgondolják, hogy hajlandóak-e extra funkciókért többet fizetni, de inkább lemondanak róla és alacsonyabb árkategóriájú termékeket választanak. Fábián Levente szerint is a megfontoltság jellemző a fogyasztókra. Azt látja, hogy a session számok nem csökkennek, ugyanakkor a konverziós arányok romlanak, azaz sokat gondolkodnak a vásárlások előtt a vevők, majd inkább elengedik a vásárlást.

E-kereskedelmi szakértők a ChatGPT-ről

Ahogy Monostori Csaba említette, egyre több műszaki eszközhöz tudunk beszélni, eddig angolul, most már magyarul is. A ChatGPT egyedül az okosságával tűnik ki a chat rendszerek közül, hiszen korábban is léteztek már intelligens megoldások. Ezt erősíti meg Fábián Levente is, megemlítve, hogy hiába van már jó ideje Google Assistant vagy Amazon Alexa, még sem terjedt el annyira a hang alapú keresés, legalábbis Magyarországon. Még úgy sem, hogy a Google Chrome-ban is lehet már évek óta magyarul, hang alapon keresni.
Ahhoz, hogy jól tudjanak ezek az AI keresések működni, rengeteg adatra van szükség. A kérdés, hogy mikor jutnak el a webshopok odáig, hogy a keresőjüket mesterséges intelligencia vezérelje. Ehhez az embereknél is változás szükséges, hiszen az elmúlt években szoktattuk rá őket, hogy kulcsszavakban gondolkodjanak és úgy keressenek. Most elindulunk visszafelé és újra megtanulhatjuk, hogy “emberi nyelven”, teljes mondatokkal kell keresni.

Hogyan tovább 2023-ban

A nemrégiben közzétett GDP adatokra reagálva Burka Szilvia a tavalyi évhez képest mégis optimistán tekint, szerinte idén egy 12-13%-os bruttó forgalmi növekedés elképzelhető a piacon. Az hogy ez reálértéken valójában növekedést jelent-e majd, az az éves inflációtól függ majd. Szilvia szerint amit tehetünk kereskedőként és szolgáltatóként is, hogy optimalizáljuk a költségeinket és a az ügyfélélmény szempontjából legproblémásabb területeket fejlesztjük, javítjuk ebben az időben. Cél, hogy túléljük ezt az időszakot, hogy mire “kisüt a nap” újra ott álljunk megerősödve, stabil működés mellett a vásárlóink számára.

Az elmúlt években számos kereskedelmi kihívással kellett szembe nézni, ennek ellenére az Euronics új kasszarendszert és új ügyfélszolgálati rendszert vezetett be, modern új raktárba költözött, lecserélte a webshopmotorját, hűségprogram bevezetése van folyamatban, új áruházakat tervez nyitni, illetve elkezdte a nemzetközi webáruházak előkészületi tervezését.

Nagyon szépen köszönjük, mind beszélgetőpartnereinknek, mind a résztvevőknek, hogy eljöttek, reméljük ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint ahogy mi! Ha még több információt szeretnél hallani a hazai kereskedelem helyzetéről, érdekel, hogy a legnagyobb cégek hogy csinálják, akkor gyere el március végén induló öt alkalmas képzésünkre, ahol e-kereskedelmi szakértők segítenek!