Kell-e mobilalkalmazás egy webáruháznak?
Kell-e mobilalkalmazás egy webáruháznak?
Aktuális

Kell-e mobilalkalmazás egy webáruháznak?

Olvasási idő: 9 perc

Az utóbbi években a webáruház fejlesztések kapcsán egyre több ügyfelünk teszi fel nekünk a kérdést, hogy mi a véleményünk, szükség lehet-e még egy lábbal kiegészíteni az online értékesítést és külön applikációt fejleszteni? Körbejártuk a kérdést, hogy objektív választ adhassunk.

Ha a mobilalkalmazás témájában olvasgatunk, jól megfigyelhető egy időbeli trend a különböző cikkek illetve blogposztok narratívájában: néhány éve még egyértelműen az volt a többségi álláspont, hogy igen, mindenképp kell alkalmazás egy webáruháznak, mostanra azonban ez a lendület alábbhagyott, nem kis részben a PWA-k (Progressive Web Application) térnyerésének köszönhetően.

Érvek a mobilalkalmazások mellett

Mik is a mobilalkalmazás előnyei, mi miatt volt 3-4 éve abszolút előtérben ez a megoldás? A BuildFire kutatása azt állapítja meg, hogy jelentősen nő a konverzió és csökken a kosárelhagyás az appban vásárlók körében – egyes számítások szerint a konverzió 130%-kal magasabb is lehet, az elhagyott kosarak aránya pedig mindössze 20% egy kimutatás szerint. Miért lehet ez? Készültek felmérések azzal kapcsolatban, hogy a felhasználók szerint miért is hasznos a mobilalkalmazás. Érdekesség, hogy a válaszokból látszik, hogy gyakorlatilag egyik sem olyan funkciót emel ki, amihez mindenképp natív alkalmazásra van szükség.

alkalmazás vagy webshop

A top 3 ok az alábbi volt a BuildFire szerint:

  1. Kényelmesebb (63%)
    Nem kell sokat magyarázni, pár kattintás a mobilon és máris vásárolhatunk.
  2. Gyorsabb (57%)
    Egy natív alkalmazást muszáj “rendesen” megírni, míg egy mobil weboldal sok esetben valóban lassú, akár UX szempontból is nehézkes használni.
  3. Megmaradnak a felhasználó beállításai (40%)
    A beállítások megmaradása természetesen csak a cookie-k lejáratától függ egy weboldalnál.

Akkor mégis miért a kiugróan magas konverziós ráta? Igen fontos szerepet játszik benne az, hogy aki az alkalmazásban vásárol, az gyakorlatilag már konkrét vásárlási szándékkal indította el azt. Nagy eséllyel nem egy online hirdetésből találta meg, nem hírlevelet kapott, nem csak úgy belefutott a Google találatok között, hanem ismeri a márkát, és tudatosan vásárol. Ezért ugyan a sebesség és UX egészen biztosan növeli valamilyen mértékben a konverziót, maga ez a tény is nagy hatással lehet a magas konverzióra.

A további érvek is érdekesek, amiért egy vásárló az alkalmazást használja: valamilyen jutalmat kapott érte (31%), több a személyre szabott tartalom (21%), jobb ajánlatokat talált benne (20%). Az első és az utolsó okot tulajdonképpen egybe is lehet vonni, mert gyakorlatilag valamilyen marketingaktivitáshoz kapcsolható, ami a mobilalkalmazás letöltéséhez kötötten plusz kedvezményt, ajándékot, egyebet biztosít a felhasználónak.

Így készült az OANDER PWA >>
PWA fejlesztés >>

Marketing ❤ mobilapp

Itt térnénk ki arra, hogy általában egy kereskedőnél a marketing az a terület, ami az elsődleges megrendelője egy ilyen alkalmazásnak. Ennek az egyik legfontosabb, és teljesen érthető oka – melyet a BuildFire kutatása is alátámaszt- az, hogy a push üzenetek rendkívül hatékony kommunikációs eszközök. Sokkal nagyobb ezeknek mind a megnyitási, mind a kattintási aránya, mint bármely másik marketingeszköznek – előbbi például 60% körül van, utóbbi 40% körül, ami messze veri a hírlevelek 20% és 5% körüli átlagos értékeit.

mobilalkalmazás

Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a felmérések szerint az alkalmazáshoz a legköltségesebb a felhasználók toborzása. Egy mobilaklamazás letöltése a felhasználónak más tevékenységekhez képest meglehetősen sok ráfordítással jár – el kell látogatni az adott platform app store-jába, le kell tölteni az alkalmazást (megadni például a jelszavunkat), megvárni amíg a sokszor igen méretes app megérkezik a telefonra (egy e-commerce alkalmazás mérete tíz-hússzorosa is lehet egy weboldalénak!), el kell indítani, ismét bejelentkezni, stb. Vagyis rengeteg lépésből áll a folyamat, ami egyértelműen ronthatja a konverziót, tehát kiemelten fontos szerepe van a jelentős ösztönző eszközöknek.

Marketing szempontból viszont fontos, hogy ezáltal mégiscsak odakerül a cég közvetlenül a vásárló leggyakrabban használt eszközére, vagyis az okostelefonjára. A folyamatos szem előtt lét és közvetlen kapcsolat erős marketing értékkel bír. A BuildFire cikke szerint fontos azonban azzal is számolni, hogy a lemorzsolódás is nagy, hiszen a felmérések alapján a felhasználók több mint ötöde (21%) az első indítás után le is törli az alkalmazást, és mindössze 38%-uk marad rendszeres felhasználó (ez átlagosan 11 vagy több indítást jelent).

Szintén marketing szempont a perszonalizációra nyújtott nagyobb lehetőségek. Egy okostelefon sokkal több adatot képes gyűjteni és továbbítani a tulajdonosáról, mint amiről egy weboldal esetében álmodni mernénk, ugyanakkor az adatvédelem ezen a területen is egyre nagyobb hangsúlyt kap – gondoljunk csak például a lokációs adatok továbbításához szükséges külön alkalmazáson belüli engedélyezésekre! Az iOS már mindenféle személyes adat továbbítását blokkolja a felhasználó aktív hozzájárulása nélkül az app fejlesztője felé, rendkívül megnehezítve a perszonalizációt és a személyre szabott ajánlatok bemutatásának lehetőségét.

Applikáció vagy progresszív webalkalmazás?

Mi is az a progresszív webalkalmazás?
A PWA (Progressive Web Application) egy relatíve új, ám rohamosan terjedő fogalom a szoftverfejlesztésben és egyértelműen a jövő technológiai megközelítése. Lényege, hogy a frontend réteg teljesen elkülönül a backendtől, vagyis a sablont és a tartalmakat nem közvetlenül a webáruház motorja szolgálja ki, hanem egy erre fejlesztett PWA, amely API-n keresztül kommunikál a backenddel. Tehát a webáruház alkalmazás két fontos rétegének, a frontendnek és a backendnek az elkülönítéséről van szó. A PWA alapú webshopok képesek olyan funkciókat kiszolgálni, amiket eddig csak telepített mobilalkalmazás tudott, például: push notification küldése, geolokáció lekérdezése, továbbá hatalmas előnyük a gyorsaság és az, hogy offline is működnek.

PWAEzek után jogosan tehető fel a kérdés, hogy minek manapság egy alkalmazás, ha egy PWA gyakorlatilag teljes mértékben le tudja fedni az összes ehhez kapcsolódó funkciót? A válasz nem egyértelmű. A modern PWA-k optimális esetben valóban gyakorlatilag mindent tudnak, amit egy natív app. Ahogy említettük push értesítéseket is tudunk PWA-kra küldeni, vagyis az egyik legnagyobb marketingelőnyt le tudjuk fedni (amellett, hogy ugyanúgy megjelenünk a vásárlónk telefonjának a főképernyőjén). Ez Android esetében már évek óta igaz, az Apple iOS esetében pedig az a jó hír, hogy a PWA előnyeit felismerve, 2023-ban érkezik az iOS 16-al a rég várt fejlesztés! Így tehát a PWA-k által nyújtott funkciók teljeskörű kiaknázását iPhone-okon és iPad-eken is élvezhetjük a push üzenet funkció bevezetésével.

Ha költségoldalról közelítjük meg a kérdést, akkor a PWA-k egyértelműen előnyösebb helyzetben vannak a natív alkalmazásoknál. Egyrészt, csak egyszer kell lefejleszteni őket, és ugyanaz a kód – a fent ismertetett megkötésekkel – minden platformon működni fog. Egy natív alkalmazás esetében két teljesen különálló kódbázist kell elkészíteni és karbantartani, frissíteni, ráadásul a fejlesztésük is sok esetben időigényesebb a webes technológiákkal szemben. Apropó frissítések: egy PWA új verziója egy frissítés után azonnal elérhető az összes felhasználónak, egy natív alkalmazás esetében azonban meg kell várni az elbírálási procedúrát, majd ha ez sikeresen megtörtént, a felhasználóknak még akkor is frissíteniük kell az appot, ami akár több napba is telhet. Az e-commerce appoknál ez pedig egyenlő azzal, hogy használhatatlanná válik a mobilalkalmazás azoknak, akik nem frissítették azt.

Végső gondolatok

Ahogy látszik, a kérdésre nem is olyan egyszerű egyértelmű választ adni. A válasz minden esetben az adott ügyfél konkrét igényeitől, szolgáltatásaitól, piaci helyzetétől függ. Hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy a különböző iparágak, vásárlói célcsoportok között is nagy különbség lehet. Ezért a legegyszerűbb talán az, hogy ha megkérdezzük az aktív felhasználóinkat egy mini-piackutatás során, hogy nekik mire van szükségük. Szükséges egy, a webáruház funkcionalitásával megegyező alkalmazás, vagy elég maga a mobilnézet, esetleg akár vannak olyan funkciók, amikre mi nem is gondoltunk, és tényleg csak egy alkalmazáson belül valósíthatók meg.

Cikkek, amiket érdemes átböngészni a témában:
https://www.netsolutions.com/insights/businesses-need-mobile-ecommerce-app/
https://rubygarage.org/blog/benefits-of-mobile-app-for-ecommerce
https://www.sam-solutions.com/blog/mobile-ecommerce-app-benefits-for-business/
https://www.apple.com/ios/ios-16/features/
https://agilie.com/en/blog/why-your-e-commerce-project-needs-an-app-10-benefits-of-e-commerce-app-development
https://clearbridgemobile.com/does-your-ecommerce-site-need-mobile-app/
https://www.ecommerce-nation.com/mobile-ecommerce-app/
https://rubygarage.org/blog/mobile-app-vs-mobile-website
https://blog.prototypr.io/pwa-or-native-app-which-one-is-better-for-ecommerce-20465a491fe1
https://www.konstantinfo.com/blog/pwa-vs-native-app/
https://www.simicart.com/blog/progressive-web-apps-vs-native/
https://prisync.com/blog/top-ecommerce-pwas-analyzed/