Az e-kereskedelem jövője a szakértők szerint
Az e-kereskedelem jövője a szakértők szerint
Aktuális

Az e-kereskedelem jövője a szakértők szerint

Olvasási idő: 7 perc

A májusi hónap az e-kereskedelmi rendezvényekről szólt, nem túlzás azt állítani, hogy minden hétre jutott egy esemény. Mindegyik konferenciának a kötelező felütése a magyar piac helyzete, illetve az e-kereskedelem jövője volt. E-kereskedelmi szakértők és kutatók a legfrissebb adatok alapján elemezték a piac helyzetét.

Ahogy korábbi cikkünkben is említettük, az idei tavasz minden szakmabelit kárpótol az elmaradt rendezvényekért. Ennek köszönhetően számos eseményen találkozhattunk, tapasztalatot cserélhettünk és tanulhattunk egymástól. A 2021-es év pénzügyi zárásával az egyik izgalmas téma mindenképpen az e-kereskedelem tavalyi éve, illetve az e-kereskedelem jövője, mellyel számos szakértő foglalkozott a konferenciákon is.

A pandémia hatásait az online értékesítésre már senkinek nem kell említeni, hiszen az elmúlt két évet a fogyasztás megélénkülése, az e-kereskedelem világszintű felpörgése jellemezte. Hazánkban a bevett fizetési módok hangsúlyai eltolódtak, a korábban vezető utánvétes, készpénzes fizetés a járványnak köszönhetően kicsit háttérbe szorult és a bankkártyás, illetve a telefonról indítható GooglePay és ApplePay is elkezdett felfelé jönni. A szállítási módoknál a személyes átvétel érthetően háttérbe szorult, a futárszolgálatok dominanciája mellett a csomagautomaták rohamszerűen törtek be hazánkba.

Európai e-kereskedelmi kitekintés

Dr. Jesse Weltevreden előadása
Prof. Dr. Jesse Weltevreden nemzetközi e-commerce kutató

A Future Trade konferenciáján Prof. Dr. Jesse Weltevreden nemzetközi e-commerce kutató nyitotta meg az előadások sorát. A professzor a 2021-es European-E-commerce-Report adatai alapján előadásában elmondta, hogy jelenleg Magyarországon az online vásárlók penetrációja 74% körül van, míg Hollandiában ez 94%, addig Bulgáriában és Ukrajnában 42%. Ezzel hazánk az erős középmezőnyben van, ugyanakkor olyan országokat utasítunk magunk mögé, mint például Olaszország, Spanyolország vagy Görögország, ám a környező országokkal szemben még komoly lemaradásban vagyunk (Csehország és Szlovákia is 84-84%).

Érdekes téma volt a határokon átnyúló értékesítés és kommunikáció, mely mindegyik ország számára kihívást jelent. Jesse Weltevreden szerint a siker kulcsa a lokalizáció, a meghódítani kívánt piac alapos ismerete, ennek érdekében érdemes először marketplace-eken keresztül piaci tapasztalatokat gyűjteni. Nem térhetünk ki a marketplace-ek boom-ja elől sem, a tavalyi évet összefoglaló riportok alapján kiderül, hogy a globális online kiskereskedelmi forgalom 67%-a piactereken keresztül történik. 2021-ben a 100 legnagyobb online piactéren – mint például az Amazon, Aliexpress, Wish – 3,23 billió dollárt költenek világszerte.

Magyar e-kereskedelem 2021

A visegrádi XVIII. E-kereskedelmi Konferencián bemutatott Reacty Digital 2021-es elemzése szerint a tavalyi évben is tartotta magát a hazai online értékesítés növekedése. Az előző évben nettó 1275 milliárd forint volt az e-kereskedelmi forgalom, ami 20%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Érdekes módon, a vásárolt termékek kategóriájában is eltolódtak a hangsúlyok, a ruházat, a számítástechnika és a lakberendezés letaszította 2020-as trónjáról az építkezés, felújítás, élelmiszer, valamint az egészség és wellness tematikájú termékeket. Ezzel együtt a rendelések száma is rekordot döntött, közel 87 millió rendelést adtak le a vásárlók, ami csaknem 26%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ahogy számítani lehetett rá, a futárszolgálatok fölénye megkérdőjelezhetetlen, a felhasználók 73%-a részesítette előnyben ezt a szállítási módot, míg a személyes átvételek aránya tovább csökkent.

Az e-kereskedelem helyzetével a GKID (korábbi nevén GKI Digital) vezető tanácsadója, Madar Norbert is foglalkozott. Ő a prezentációjában a hazai és a régiós piaci versenyre helyezte a hangsúlyt. Hazánkban a becslések szerint 37 ezer webáruház működik, melynek száma folyamatosan nő, ugyanakkor a régiós szereplők aránya is egyre nagyobb. A legtöbbször említett, legismertebb online kereskedők hazai Top30-as listájában mindösszesen kilenc 100%-ban magyar kereskedő van. A legnagyobb forgalmú kereskedők között szerencsére jobb a helyzet, az első tízben négy magyar tulajdonú márka található.

2021-es sorrend:
1. Emag/Extreme Digital, 2. Alza.hu, 3. Media Markt, 4. Tesco, 5. T-Com, 6. Kifli.hu, 7. Euronics, 8. Aqua, 9. Ipon, 10. Libri Bookline

A GKID kutatásából kiderült, hogy hiába 10-ből 4 vásárlót nem zavar, ha nem magyar webshopból vásárol, sokan nem is tudják, hogy eredetileg milyen nemzetiségű felületen adnak le rendelést. Ha van magyar telephelye/üzlete, magyar nyelvű ügyfélszolgálata, az árak forintban vannak feltüntetve és az ÁSZF elérhető magyarul, akkor a megkérdezettek nagy aránya vallja magyarnak az adott webáruházat. Erre jó példa, hogy a Jófogás ugyan hiába norvég, a megkérdezettek 87%-a magyarnak gondolja. A Kifli.hu pozícionálása is jól sikerült ebből a szempontból, hiszen több mint 6000 főből a 70% magyarnak hiszi a cseh céget.

A GKID vezető tanácsadója, Madar Norbert

Az e-kereskedelem jövője

Már a bőrünkön is tapasztalhatjuk az inflációt, a háborús helyzetből fakadó ellátási problémákat, az alapanyag- és chip hiányt. A Reacty Digital felmérése alapján az idei évről alkotott várakozások között elég mély szakadék húzódik. Hack-Handa Tünde és Szeles Péter a visegrádi konferencián elénk tárta az opciókat: az optimista becslések szerint 2026-ra az e-kereskedelem forgalma meghaladhatja a 3200 milliárd forintot, ezzel ellentétben a pesszimista jóslatok alapján épphogy duplázni tudja forgalmát majd az iparág a jelenlegi helyzetéhez képest. A két szélsőséges trendelőrejelzés között helyezkedik el a realista út, mely 5 év alatt 140%-os emelkedéssel számol.

Madar Norbert szerint 2022-ben nagyon fontos lesz a további digitalizáció, a folyamatos újratervezés, a minőségibb szolgáltatásokra való törekvés, a gyorsaság és a transzparencia, hiszen erősödik a régiós verseny. Éppen ezért logisztika terén érdemes a fulfillment szolgáltatások táján körbenézni, de a marketplace-ek és a droppshipping rendszerek is jó megoldást nyújthatnak a kisebb kereskedőknek.

A nagyobb piaci szereplőknek a digitalizáció következő szintjének elérése, az omnichannel értékesítés és az egységesített kereskedelem megvalósítása a siker felé vezető út. Ehhez nélkülözhetetlen a komplex rendszerintegráció, mely az ökoszisztémák összehangolt működésével, a fizikai és az online boltok szinkronizálásával magasabb minőségű szolgáltatást nyújt. A b2b piaci szereplőknek végképp meg kell lépniük a digitális transzformációt, hiszen ez az e-kereskedelem jövője. A szegmens speciális igényeit kiszolgáló szoftveres lehetőségek adva vannak, élni kell velük!

Ezúton is köszönjük az előadóknak az értékes prezentációkat, kíváncsian várjuk, hogy hogyan alakul az e-kereskedelem jövője az elkövetkezendő években

Képek forrása: Future Trade