Így vásároltunk mi a black friday alatt
Így vásároltunk mi a black friday alatt
Kampányok

Így vásároltunk mi a black friday alatt

Olvasási idő: 5 perc

Évről évre halljuk, olvassuk azokat a híreket, amik a kiemelt akciós napok negatív mérlegével foglalkoznak. Lassú weboldalak, árakkal kapcsolatos trükközések, hamar elfogyó termékek és több hónapos kiszállítás. Gondoltuk utána nézünk és első kézből gyűjtjük be a tapasztalatokat, hogy milyen volt a 2020-as black friday.

Azzal egy időben, hogy megosztottuk a 12 tipp, hogy sikeresek legyenek az év végi kampányok témájú cikkünket, egy különleges kéréssel álltunk a kollégáink elé. Nevezetesen, hogy ha vásárolnak a black friday kampányok alkalmával, akkor jegyzeteljenek szorgalmasan, mert egy mini kutatás keretében megkérdeznénk a tapasztalataikról őket. Ennek a házon belüli kérdőívnek az eredményéből született meg a mostani visszajelzés a 2020-as black friday-ekről.

Vásároltunk?

A november az egyik legsűrűbb hónap az OANDER életében, pontosan a fekete pénteknek és egyéb akciós napoknak köszönhetően. Minden bizonnyal ez az “úszás” okozta azt, hogy viszonylag kevesen vásároltak a black friday akciók keretében. Akik vásároltak, azok főként már előre kinézett termékeket szereztek most meg, némi ad hoc vásárlással egyetemben. Azok voltak a kisebb arányban, akik a neten nézelődve hirtelen felindulásból rendeltek valamit.

Black friday kérdőív

Vásároltunk, de mit?

Egyértelműen a műszaki cikkek vitték a prímet, illetve a háztartási elektronika. A játék, a szépségápolás és egészség témakör, valamint a ruházat visszaszorult a harmadik helyre. Elsősorban azokra a webshopokra esett kollégáink választása, melyeket már régóta ismernek vagy a legolcsóbb árakon kínálták a terméket. A reklámoknak úgy látszik nem “dőlünk be”, egy ember vásárolt egyedül hirdetés alapján.

Black Friday 2020

Vásároltunk, de mennyiért?

Ahogy a bevezetőben is írtuk, az árakkal kapcsolatos trükközés minden évben visszatérő panasz. A GVH hiába bünteti ezeket a megmozdulásokat, mi is szembesültünk több alkalommal is felárazással, de a fő panaszra az adott okot, hogy az akciós árak alig voltak alacsonyabbak, mint a teljes ár. Az amerikai nagymértékű leakciózás hazánkban még mindig nem divat, maximum 25%-kal olcsóbban jutottak hozzá kollégáink a rendelt termékekhez, egy kiugró esetben volt 35% a kedvezmény mértéke. Hol vannak ezekhez képest a tengerentúli 80-90%-os leakciózások?!

Black Friday vásárlás

Vásároltunk, de hogyan?

Szerencsére a webshopok sebességével kapcsolatos problémákat kihúzhatjuk a listáról, kifejezetten gyorsak voltak az oldalak. Márpedig higgyétek el, mi pontosan tudjuk, hogy ez mit jelent. 🙂 De a webáruházak úgy látszik jól felkészültek a terhelésre. A gyorsan fogyó készletre többen is panaszkodtak, költői kérdésként felmerül, hogy vajon mekkora mennyiség állt rendelkezésre az egyes termékek esetében, a GVH ennek kapcsán is rendszeresen folytat eljárásokat.

Black Friday vásárlás

Vásároltunk, de ideér-e?

A kampányok alatti kiszállítási határidők mindig sarkalatos pontjai a vásárlói elégedettségnek. Szerencsére évről évre javulnak a tendenciák, a korábbi több hónapos kiszállítások lecsökkentek, de a mai napig akadnak a világban keringő csomagok. A megkérdezettek egyharmada volt elégedetlen a szállítás időtartamával, a két hét és ki tudja megérkezik-e idősávban várakoznak/tak a csomagokra. Szerencsére a többségnél 1 héten belül csengetett a futár.

Black friday kérdőív

Ügyfélszolgálat, de milyen?

Az ügyfélszolgálattal való kapcsolatfelvétel mindig problémás az ilyen nagy kampányok esetén. Szerencsére kevés kollégánknak kellett velük felvenni a kapcsolatot cím elírás, szállítási problémák miatt. A legtöbben emaillel próbálkoztak, de volt hogy a sikertelen levél és telefonos próbálkozások után a Messengeren való megkeresés volt a sikeres. Sok hazai cégnél bevett protokoll, hogy a Facebookra terelik az ügyfélszolgálati kérdéseket, csak sokan elfelejtik erről tájékoztatni a vásárlókat.

Black friday ügyfélszolgálat

Vásároltunk, mi a véleményünk?

Megkérdezett kollégáink közül csak páran mondták, hogy abszolút pozitív volt az idei black friday vásárlásuk, jó akciókat fogtak ki és a megrendelt termékek gyorsan meg is érkeztek. A túlnyomó többség azonban belátta, hogy igazából bármilyen akciós napon rendelhettek volna, mert számottevő kedvezmény nem járt a fekete péntekhez, sőt, a sok rendelés miatt a megnövekedett szállítási idővel is számolni kellett. Érezhető volt a különbség a nagyobb shopok profi és a kisebb, rutintalanabb webáruházak eladási technikája között. A rutinosak már a kampány kezdete előtti időszakban küldte a hírleveleket a black friday-ről, miközben a kisebb oldalaknál a webáruház felületén nem is jelent meg a kampány promóciója, csak a Facebook oldalukon hirdették meg.

Black friday kutatás