Egységes és skálázható kereskedelmi gyakorlat a Euronics-tól
Egységes és skálázható kereskedelmi gyakorlat a Euronics-tól
Aktuális

Egységes és skálázható kereskedelmi gyakorlat a Euronics-tól

Olvasási idő: 3 perc

Az Esztergomban megrendezett XX. E-kereskedelmi konferencián egy külön omnichannel szekciót szerveztünk a Daktelával közösen, ahol a résztvevők betekintést nyertek az iparág nagyvállalatainak omnichannel megoldásaiba, valamint gyakorlati példákon keresztül ismerhették meg az egységesített kereskedelem komplexitását, kihívásait és megvalósítását.

Az omnichannel szekció célja az volt, hogy a résztvevők mélyebb rálátást nyerjenek az omnichannel stratégia gyakorlati alkalmazására, és megértsék, hogyan lehet hatékonyan integrálni a különböző értékesítési csatornákat.

Monostori Csaba, a Euronics e-commerce managere azt hangsúlyozta, hogy online kereskedőként miképpen használható ki az offline jelenlét, és hogyan alakítható ki szinergia közöttük.

Euronics Esztergom Omnichannel szekció

Csaba kiemelte, hogy az alapokat a mindset elsajátításával érdemes kezdeni és fontos definiálni egy jól meghatározható célt a megfelelő lépésekkel. Előadásában levezette, hogy a Euronics-nál hogyan indítanak el egy omnichannel projektet az ötlettől kezdődően egészen a projekt lezárásig és kiértékelésig.

Skálázható kereskedelmi gyakorlat

Két példán keresztül szemléltette az omnichannel gyakorlatot. Az egyik a hűségprogram, amely segítségével az offline vásárlóikat online térbe tudják terelni. Ezáltal közös adatbázisban szinkronizálják az offline és online vásárlói adatokat. Emellett aktivizálják a már meglévő online vásárlóbázist is, újabb vásárlásra ösztönözve őket.

Euronics hűségprogram

A másik példa pedig az aznapi rendelés átvétel biztosítása az áruházban az online vásárlóknak. Ezzel a projekttel egyrészt segítik az áruházi készlet értékesítését online csatornán, amellyel növekedést biztosítanak. Másrészt az ügyfélélmény is jobb, köszönhetően a gyors kiszolgálásnak.

Csaba kiemelte, hogy egy ekkora volumenű projekt természetesen számos kihívással jár. Nehezítő körülmények lehetnek az eltérő forrásraktárral rendelkező tételek vagy éppen a vegyes kosaras rendelésének kiszolgálása.

Az előadás végén az online tér potenciáljának jobb kiaknázására kaptunk pár ötletet: az áruházi készletek elérhetőségének megjelenítése, árazási stratégia és a személyes rendelésátvétel várható időpontja mind elősegítik a konverziónövekedést.

A következő cikkünkben az iSTYLE omnichannel ökoszisztémáját mutatjuk be.

Olvasd el ezt is:
Omnichannel stratégiától a Temu hatásokig a XX. E-kereskedelmi konferencián >>
Kiemelt ügyfélélmény a gyakorlatban -Notino esettanulmány >>
Hogyan vált az iSTYLE kereskedőből szolgáltatóvá? >>
IKEA: egy csapat az összhangért
Omnichannel a gyakorlatban: smart city a főváros szívében