Node.js fejlesztőt keresünk

Jelentkezem

Mik is lennének a feladataid?

Az OANDER egyik kiemelt üzletágát képezik a rendszerintegrációs fejlesztések, melyek keretében egy saját, microservice alapú, Erlang-ban írt middleware rendszert fejlesztünk. Az előző verziója node.js alapokon fut, és jelenleg is aktívan fejlesztjük ezen verziót használó projektjeinket. Így olyan szakemberrel bővítenénk csapatunkat, aki jártas node.js fejlesztésekben.

A termék az OANDER Connect névre hallgat és a régió vezető e-kereskedelmi integrációs platformja. Elsősorban webáruházak, ERP-k és CRM-ek közötti üzleti folyamatok gördülékeny összekötését biztosítja. Emellett különböző üzleti cél szoftvereket is fejlesztünk, ezek egyike az OANDER Kepler, amely egy újító jellegű BI analitikai rendszer.

Szoftverfejlesztéseink során a fő szempontok a jó skálázhatóság, a hibatűrés és az egész rendszerben egységes módon kialakított üzenet-alapú kommunikáció. Projektjeink keretében a nemzetközi piacra fejlesztünk megoldásokat, így az angol nyelvet jól kell írnod és értened, valamint legalább középszinten beszélned. Nem egyedül fogsz dolgozni, munkádat a fejlesztői team más tagjaival összehangoltan kell végezned. Több száz és több ezer órás projektjeink vannak, így fontos a jó csapatmunka és az architekt szemlélet. Számítunk arra is, hogy módszertani tapasztalataiddal gazdagítod csapatunk fejlesztési metodikáit, illetve ötleteiddel, javaslataiddal tovább növeled termékeink minőségét.

Mire számíthatsz

  • Zöldmezős, egyedi fejlesztés
  • Izgalmas modern technológiák: NodeJS, GraphQL, AWS Lambda, Terraform
  • Sok belső folyamat fejlesztés és hatékonyság növelés
  • Elég sok tervezés és közös grooming (termék és solution)
  • Valamennyi legacy rendszer fejlesztés

Mire számítunk

  • Jártasság JavaScript-ben (NodeJS előny)
    • Promise működés alapos ismerete
    • async / await ismerete (a kettő viszonyának ismerete)
    • modern JavaScript (ES6+) ismeret
  • Docker és Docker Compose ismerete
  • Érdeklődés új technológiák iránt
  • Termék szemlélet és ownership
  • Technológiai hype mellőzése, helyette körültekintő technológia választás
  • Igényes, megfelelően optimalizált, karbantartható kód és megoldások fejlesztése
  • Hajlandóság / vágy alapos unit teszt írásra, teszt alapú fejlesztésre
  • Kötélidegek

Nem hátrány ha…

  • Ismered az AWS-t
  • Ismered a Terraform IaC tool-t
  • Hallottál már serverless (FaaS) megoldásokról
  • Nem hátrálsz meg a DevOPS jellegű feladatoktól
  • Nem félsz a hibázástól, de tanulsz a hibákból
  • Értesz olyan programozási nyelvhez, ami nem PHP, JavaScript, TypeScript, Erlang, Elixir, Go
  • Értesz a VueJS-hez, a React-hez vagy valamilyen komponens alapú frontend framework-höz
  • Értesz a Kubernetes-hez (vagy legalább érdekel)

Amit kínálunk

  • Stabil céget, nagyon jó projekteket
  • Versenyképes fizetést
  • Kibontakozási lehetőséget
  • Jó csapatot
  • Kiszámítható környezetet
  • Az iroda Budapest szívében a Deák tértől 1 perc sétára van.

Hogyan jelentkezz?

Fényképes szakmai önéletrajzod mellé kérjük, írj pár sort magadról, tapasztalataidról és jelöld meg a nettó fizetési igényedet is.
karrier@oander.hu

Munkavégzés helye: Budapest, home office lehetőséggel

Munkaidő: Teljes munkaidő

Néhány kérdés, ami esetleg felmerült Benned

Miért kerestek kollégákat?

A cégünk igen szép fejlődési pályán halad. Mind az e-kereskedelem, mind a vállalati portálfejlesztések területén egyre erősődő piaci pozícióval rendelkezünk és szépen fejlődik a nemzetközi üzletágunk is. Így minden területen bővíteni szeretnénk az OANDER fedélzetén dolgozó szakemberek számát.

Mi a kiválasztás menete?

Első körben küldd el nekünk önéletrajzodat egy rövid levél kíséretében, melyben bővebben mesélsz magadról, tapasztalataidról, referencia munkáidról, illetve, hogy miért szeretnél velünk dolgozni! Ha a tudásod és tapasztalatod egybeesik azzal, amit az OANDER keres, akkor pár napon belül felvesszük veled a kapcsolatot. Először egy személyes beszélgetésre/online találkozóra, ahol a HR-el és/vagy a szakmai vezetővel találkozhatsz. A kávézás/teázás közben mesélünk magunkról, az elvárásainkról, illetve szeretnénk még többet megtudni rólad. Ha az itt elhangzottak egybevágnak azzal, amit mi keresünk, kapsz tőlünk egy próbafeladatot aminek sikeresen teljesítése után várunk a végső csoportos interjúra, ahol már azokkal a kollégákkal találkozhatsz, akikkel a jövőben dolgoznál. Itt kiderül mindenki számára, hogy milyen köztetek a kémia, felteheted a kérdéseidet a napi működéssel kapcsolatban. Ha a szimpátia kölcsönös, welcome on board!

Mekkora a munkatempó, nagy-e a hajtás?

Büszkék vagyunk arra, hogy viszonylag kevés alkalommal van szükség túlórázásra, ráadásul ha az előfordul, mindig önkéntes alapon történik, sosem kötelező. Nem vállalunk munkákat irreális határidőkkel és a projekteket menet közben folyamatosan változáskezeljük, amint látjuk, ha valahol esetleg csúszás van. A munkatempó kifejezetten normálisnak és szervezettnek mondható. A vészcsengő megkongatását meghagyjuk az olyan alkalmakra, amikor tényleg vészhelyzet van – de szerencsére ez nem jellemző. Nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges munka-magánélet egyensúly fenntartására, nem hisszük, hogy e nélkül lehetne hosszú távon jó minőségű termékeket alkotni. Nem klasszikus értelemben vett ügynökség vagyunk, a munkát és a projekteket nem reklámpiaci account-ok szervezik, hanem komplex projekteken edződött szakmabeli projektvezetők.

Milyen komplexitású projektre kell számítani?

Több száz és több ezer munkaórás projekteken dolgozunk. Vagyis nagy összetettségű fejlesztéseket végzünk elsősorban PHP alapokon. A hagyományos ügynökségekkel ellentétben nemigen dolgozunk kis microsite-okkal vagy kampány felületekkel, nem reklámügynökség vagyunk. UX és fejlesztési műhelyként tekintünk magunkra. Az olyan webáruházak és portálok izgatják a fantáziánkat, amik mind felhasználói élmény, mind programozás és üzleti logikai terén is kihívást jelentenek. Ebből adódóan a projektek jellemzően nem egyszereplősek, csapatmunkában zajlanak, a projektmenedzsertől kezdve a designereken és a fejlesztőkön át, a scrum masterekig és a teszterekig mindenki részt vesz bennük.

Milyen technológiákkal, nyelvekkel dolgoztok?

Nyelvek: PHP, MySQL, Javascript, Go, XML; NodeJS (JavaScript), Erlang, Go, Terraform Frameworkök: Magento, Symfony, Slim, Knockoutjs Technológiák: Strapi, GraphQl, REST API; AWS, Kubernetes, Helm, MongoDB, Redis, RabbitMQ Egyéb: Linux, Docker, Docker Compose, Redis, Elasticsearch

Mennyire változatos a munka?

Kifejezetten változatosnak mondhatjuk, sok különböző profilú, hangulatú és típusú ügyféllel dolgozunk. Várható, hogy egy héten akár több projekten is dolgozni fogsz (nyilván nem egyszerre). Vagyis a feladatok változatosak, nem kell attól tartanod, hogy hónapokig ugyanannak az ügyfélnek a felületeit kell „reszelned” favágó droid munkában. A feladatok típusa is változatos. Leggyakrabban webdesign és UX design kihívás kerül majd a kezeid közé, de lesz bőven arculattervezési vagy akár kutatási feladatod is. Ha kíváncsi vagy, hogy mennyire színes a feladatok köre, kattints ide, és tekintsd meg munkáinkat!

Milyen metodikával dolgoztok?

Több évvel ezelőtt letettük a voksunkat az agilis megközelítés mellett, mely azóta igazolta létjogosultságát. Az agilis megközelítés köré épített módszertani keretrendszer lényege, hogy elfogadjuk azt a törvényszerűséget, hogy lehetetlen egy komplex projektet az elején 100%-ban definiálni, ezért inkább teret engedünk annak, hogy a projekt műszaki tartalma menet közben kristályosodjon ki és intézményesüljön az igények fejlődése. Ennek eszköze a sprintekre bontott munka, mely az OANDER esetében 2 hetes ciklusokat takar. A sprint egy a csapattal közösen végzett tervezéssel kezdődik a scrum master vezetésével, ahol átbeszéljük és priorizáljuk a soron következő eredménytermékeket, majd egy demózással ér véget, ahol átadják az elkészült taskokat.

Mennyire stabil és kiszámítható munkahely az OANDER?

A cég pénzügyi helyzete rendezett, nincsen adósságunk és a működésünk precíz finanszírozási tervezés mentén zajlik. Az OANDER 14 éves fennállása óta még egyszer sem fordult elő, hogy a fizetések késtek volna. A lehetőségeket és a problémákat mindig megbeszéljük és közösen oldjuk meg. Annál talán nem kell meggyőzőbb érv, hogy nem csak olyan kollégákkal büszkélkedhetünk, akikkel a cég indulása óta együtt dolgozunk, de olyanokkal is, akik visszatértek, miután felmérték a helyzetet a munkaerőpiacon.

Miként néz ki a munkaidő és a javadalmazás?

Teljes munkaidőben dolgozó kollégát keresünk. A juttatásról a csapatunk egyik menedzsment tagjával fogsz majd megállapodni.

Milyen a csapat összetétele?

Kimondottan fiatalos team vagyunk, az átlagéletkorunk 34 év. Fiúk és lányok vegyesen.

Hol van és milyen az iroda?

Az irodánk a belvárosban van, de nem egy irodaházban vagyunk, hanem egy erre kialakított lakásban rendeztük be a műhelyünket, amit igyekszünk folyamatosan a saját arcunkra formálni. Úgy gondoljuk, hogy ez barátságosabb, közvetlenebb légkört teremt. Egy 400 négyzetméteres nagypolgári lakás babzsákokkal, kényelmes kanapékkal, napfényes szobákkal, három erkéllyel és remek kilátással az Andrássy útra, az Erzsébet térre illetve a Bazilikára. Ha eljössz hozzánk egy személyes találkozóra, körbevezetünk és megmutatunk minden zugot.

Kávézás, közösségi élet, bulik?

Ha az iroda falai beszélni tudnának, lenne bőven mondanivalójuk. Céges bulik gyakran vannak, néha csak kisebb sörözések, grillpartik az erkélyen, néha „masszívabb” események, de erről inkább ne itt. Az irodába kéthetente érkezik a finom kézműves kávészállítmány, többféle ízben. A csapat jelentős része kávérajongó, így gyakran ülünk össze kávé vagy tea melletti beszélgetésre. Az iroda belvárosi elhelyezkedéséből adódóan a környéken sok remek étterem és kifőzde van, úgyhogy a csapattal közös ebédekre is sok opció kínálkozik. Bátran állíthatjuk, hogy a közösségi élet az OANDER egyik ütőkártyája.

Miért jó választás az OANDER?

A fent említett tágas és napfényes belvárosi iroda, az aktív közösségi élet, illetve a versenyképes fizetés mellett mindenképpen az OANDER mellett szól, hogy egy fiatalos, összetartó csapat vagyunk. Nálunk jó hangulatban telnek a mindennapok, a kollégák szeretnek együtt dolgozni, nem rohanunk haza a munkanapok végén, szeretünk munkán kívül is egymás társaságában lenni. Mindemellett fontos számunkra az állandó fejlődés, belső oktatásokon tanulunk egymástól, ismerünk meg más szakterületeket a komplexebb látásmód érdekében.

Hogyan érsz el minket?

Fényképes szakmai önéletrajzod mellé kérjük, írj pár sort magadról, tapasztalataidról, fontosabb referenciamunkáidról. Email címünk: karrier@oander.hu