Medior IT Project managert keresünk

Jelentkezem

Az OANDER egy budapesti kereskedelmi digitalizációval foglalkozó műhely, amelynek 70+ fős csapata tapasztalt tervezőkből, tanácsadókból, grafikusokból, fejlesztőkből és támogató szakemberekből áll. Csapatunk kezei között a művészet és technológia precíz ötvözésével születnek kiváló webes alkalmazások és automatizációra épülő újszerű e-business szolgáltatások. Kiemelt szakterületeink a Magento alapú digitális kereskedelmi megoldások, kereskedelem automatizáció, tartalmi portálok és kiemelkedő minőségű vásárló élmény alkotása. Ma már több százat meghaladó webáruház, digitális kereskedelmi megoldás, vállalati site és médiaportál megalkotása áll mögöttünk.


Ha hozzánk jössz dolgozni, akkor elsősorban webáruházak és portálok megvalósításának irányításával és e-kereskedelmi rendszerintegrációs projektekkel fogsz foglalkozni. Időd legnagyobb részében a rád bízott projektek megvalósulását szervezed, vezeted, követed nyomon. Fejlesztő csapatoddal szoros együttműködésben dolgoztok majd azon, hogy a nap végén az ügyfél boldog, az elkészült termék pedig kiváló legyen.

 

Mik lennének a feladataid?

  • Szakértői részvétel a projektek előkészítésében, megtervezésében
  • Az ügyféligények felvétele, folyamatos kapcsolattartás
  • Részvétel a termék magas szintű ergonómiai kigondolásában a UX / UI csapatunkkal közreműködve
  • Tervezési és fejlesztési követelmények dokumentálása
  • A követelmények átültetése a backlogba, annak folyamatos kezelése, priorizálása és a fejlesztési-release folyamatok irányítása.
  • Fejlesztési feladatok nyomon követése, egyeztetés minden külső és belső érintett kollégával
  • Projektütemezések és megvalósítási tervek készítése, ügyelve arra, hogy a tervek teljesüljenek is
  • Pénzügyi és kapacitás tervezés: gondosan beosztva és jól elköltve az ügyfél rád bízott órakeretét
  • A projekt szereplői között a folyamatos, naprakész, transzparens és fókuszált kommunikáció fenntartása

 

Számunkra Te vagy az ideális jelölt ha:

  • Fel vagy vértezve informatikai vagy webes fejlesztési projektekben szerzett tapasztalatokkal
  • A Scrum módszertan és az agilis fejlesztés ismerete, amelyhez rendelkezel agilis szemléletű projekt módszertanokban (pl. Scrum, Kanban, XP) szerzett projektvezetői vagy PO tapasztalatokkal
  • Remek problémafelismerő- és megoldó képességgel rendelkezel, ami jó tárgyalási megfigyelési, elemzési és szervezési készséggel párosul
  • Érted az ügyfelek nyelvét, kiválóan el tudod simítani a legrázósabb helyzeteket is
  • Képes vagy, sőt szeretsz is egyszerre több projekttel, több ügyféllel dolgozni
  • Legalább társalgási szintű, de ideális esetben tárgyalási szintű angol nyelvtudással rendelkezel
  • Tanulékony vagy, szívod magadba a tudást, folyamatosan azon dolgozol, hogy jobb és jobb legyél

 

Nem elvárás, de előnyt jelent ha:

  • Projektvezetői minősítéssel rendelkezel (IPMA, PMP, Prince2, stb.)
  • E-kereskedelmi portálok létrehozásában vagy működtetésében szerzett tapasztalat
  • Komplexebb CMS-ek vagy üzleti szoftverek napi szintű használatában szerzett gyakorlat
  • Van gyakorlatod digitális vagy webes termékekkel foglalkozó csapat irányításában
  • UX-UI tervezésben is szereztél némi tapasztalatot
  • Bugtracking, issue tracking rendszerek ismerete
  • Ügynökségi tapasztalat vagy tartós projektvezetői / account manager-i múlt

 

Mit nyújtunk mi mindezért? 

  • Szakmai fókuszú stabil fejlődési környezetet
  • Innováció központú szemléletet
  • Kiváló, segítőkész, baráti csapatot
  • Nyitottságot és támogatást
  • Külön szakosodást e-commerce területre
  • Rugalmasságot a napi munkában
  • Az iroda Budapest szívében a Deák tértől 1 perc sétára van, – azonban sokat dolgozunk HO-ban és hibrid üzemmódban

Jelenkezésedet a karrier@oander.hu címre várjuk.

Hogyan jelentkezz?

Nézd meg social felületeinket, hogy kik vagyunk, munkáinkat és termékeinket, hogy mivel foglalkozunk! Ha tetszik, amit látsz, küldd el nekünk az önéletrajzodat!
karrier@oander.hu

Munkavégzés helye: Budapest, home office lehetőséggel

Munkaidő: Teljes munkaidő