A GROW Csoport új arculata és vállalati portálja
Esettanulmány

A GROW Csoport új arculata és vállalati portálja

Az ügyfél

A GROW Csoport a hazai szervezetfejlesztési piac maghatározó szereplője és egyben az egyik legmagasabb szakmai színvonalú humánfejlesztő vállalata. Szolgáltatás palettájuk igen széles: cégek és egyének teljesítményét, készségeit fejlesztik, hogy eredményesebben érjék el céljaikat. Ügyfelünk 2014-ben teljes arculatváltásra szánta el magát, amelynek megvalósítására csapatunkat választotta. A projekt eredménye egy teljesen megújított vállalati portál, illetve a szervezet minden szintjén használt új arculati világ lett.

A kihívás

Projektmegbízásunk célja elsősorban a GROW Csoport új weboldalának létrehozása volt, ám ennek első lépése a GROW márka arculatának újragondolása, szabályrendszerének kialakítása és az új márkaarculat használatának szervezeten belüli bevezetése volt. Ezt a tervezési folyamatot jól átgondolt stratégia és precíz ügyféloldali brief-elés jellemezte, magát az arculattervezést pedig kutatások és a vállalat döntéshozóival folytatott mélyinterjúk előzték meg.

A GROW Csoport igen kiterjedt célcsoporttal rendelkezik, amelyekbe beletartoznak a nagyvállalati közép- és felsővezetők, HR erőforrás vezetők és a szakmai sajtó is. Az igazi kihívást az jelentette, hogy miként lehet ezen célcsoportot a szervezetfejlesztési piacon megszokott rideg, corporate arculati hangulat helyett egy felszabadult, emberközeli, barátságos és néhol játékos látványvilággal megszólítani úgy, hogy abban a high-profile szakmai márka értékei is megjelenjenek.

GROW csoport arculattervezés

Az arculattervezési kiinduló inspirációs motívumai

Az új arculat

A vállalat kommunikációs vezetőivel tartott tervezési termékműhelyek során eldöntöttük, hogy evolúciós logótervezést végzünk, amely során a korábbi logóból indulunk ki, ám azt teljesen új arculati köntösbe helyezzük. Ügyfelünkkel közösen meghoztuk továbbá azt a döntést is, hogy az új arculatban a vállalat egyes termékei és szolgáltatásai nem kapnak egyedi arculatot, minden termék szigorúan a GROW GROUP arculatban jelenik meg. Vagyis a globális márkakommunikáció került előtérbe termékkommunikáció helyett. Ezen döntések nyomán egy többkörös tervezési munka vette kezdetét, amely az ügyfelünkkel szoros közös gondolkodás mellett zajlott.

GROW csoport logótervezés

Az új arculat kulcsmotívuma a mozgás és a mozgásban tartás lett. Az eredeti, jól megszokott logót finomítottuk, tipográfiáját egalizáltuk és ötvöztük a tágulás, növekedés, expanzió fogalmával. Az arculat központi eleme és meghatározó vizuális motívuma így már nem is a logó lett, hanem az egymást átfedő köralakzatokat, amelyek játékban vannak egymással és dinamizmust érzékeltetnek.

A vállalati portál tervezése

Mint minden projektünk esetében, a GROW Csoport webes megjelenésének kialakítása is minden oldaltípusra és layout állapotra kiterjedő ergonómiai tervezéssel kezdődött, amely során drótváz terveken keresztül kikísérleteztük a legoptimálisabb felhasználói élményt és információ architektúrát. Az ergonómiai konzultációkat több körös design koncepció kialakítás követte, ezen a ponton találkozott össze a projekt arculattervezési és drótváz tervezési szakasza.

GROW UX tervezés

A GROW website néhány drótváz terve

A projekt elején tudható volt, hogy a weboldal igen gazdag tartalmi kínálattal rendelkezik majd, más, hasonló vállalati portálokhoz képest lényegesen több szöveges és képi információval (szolgáltatás bemutatások, termékismertető sales page-ek, szakmai blog, esettanulmányok, szervezetbemutatás, ügyfélbemutatások, gyakori kérdések, stb.) Ezeket egy áttekinthető rendszerben kellett tálalnunk, logikus továbbvezetések és kapcsolódó anyagok kiajánlásával – ellenkező esetben a website tartalmi gazdagsága a felhasználói élmény rovására ment volna. Így különösen fontos volt a fő belépési pontok azonosítása és a várható user journey minél precízebb előrejelzése.

Az ergonómiai és design tervezés másik fontos vezérlőelve ez volt, hogy a GROW Csoport szolgáltatás palettája dinamikusan változik, így nem voltak előre jelezhetők azok a tartalmi és sales igények, amelyekhez a portálnak igazodnia kellett a következő években. Így viszonylag sok olyan, könnyen testre szabható felülettel és oldaltípussal kellett rendelkeznie, amelyek könnyedén felhasználhatóak akár komplett programok, akár időszaki tartalmi kínálatok kiszerelésére. A felhasználói élmény tervezés követelménye volt továbbá természetesen a reszponzív kialakítás.

A szállított portál

A projekt megvalósításához a WordPress tartalomkezelő rendszert javasoltuk, amely több szempontból is célszerű választás volt:

  • A projekt indulásakor a közeljövőben elvárható funkcionális továbbfejlesztések még nem voltak ismertek, így költséghatékonysági szempontból célszerű volt nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszerre építeni a website-ot.
  • A reszponzív kialakítás egy teljesen egyedi frontend megjelenéssel párosult, így mindenképpen előnyös volt, hogy a frontend felület sablonszinten, a CMS-től külön fejleszthető volt, utóbbi nem vezetett be ergonómiai kötöttségeket. A GROW Csoport reszponzív frontend felületét Bootstrap alapokon építettük fel.
  • A nagy tartalmi kínálat és azok gyakori frissítése viszonylag aktív webes szerkesztői munkát jelentenek a GROW Csoport kommunikációs szakemberei számára. A WordPress gyári tartalomkezelési funkciói mind felhasználói élményben, mind kezelhetőségben az elérhető legjobbak közé tartozik a piacon, így a CMS nagyban segíti ügyfelünket a gyors, könnyű tartalom karbantartási munkákban.
  • A projekt funkcionális követelményei között szerepelt számos olyan egyedi funkció (pl. exportálható ügyfél adatbázis, többnyelvűség kezelése, kategória beállítások testre szabhatósága, egyedi bejegyzés sablonok), amelyek kialakításához csapatunk többéves WordPress fejlesztési múltja révén már rendelkezett kész vagy felhasználható megoldásokkal.
  • A WordPress kiemelten támogatja a legújabb keresőoptimalizálási trendeket, amely funkciókat a csapatunk által alkalmazott kiegészítő plugin-okkal tovább gazdagítottunk.

Eredmények

A GROW Csoport új arculata igen pozitív fogadtatásban részesült mind a szakmai szereplők, mind a felhasználók oldaláról. Az arculat a könnyű alkalmazhatóság terén is bizonyított: a projekt befejezését követőn számos megbízást kaptunk további arculathordozó anyagok megtervezésére (pl. bannerek, dossziék, névjegyek, tartalmi kreatívok, szóróanyagok, stb.), amelyeknél az arculat látványosan és praktikusan implementálható volt. A megújult vállalati portál pedig vitathatatlanul ügyfelünk egyik legfontosabb értékesítési és image kommunikációs eszközévé vált, a benne rejlő lehetőségeket a GROW csapata nagy odaadással és kreativitással alkalmazza. Nagy örömünkre az élesítés óta több ízben megbízást kaptunk a website továbbfejlesztésére és technikai supportálására is.

GROW arculattervezés